Zenepavilon a hóban

Kicsi korom óta rajongtam a zenéért, és amikor a Zeneakadémiára jelentkeztem, hogy ezzel foglalkozhassak, azt mondtam, hogy akár bármilyen helyzetben készen állnék arra, hogy játszak. Arra azonban nem gondoltam, hogy ez komolyan meg is fog történni, idén pedig szembe kerültem egy megbízással, ahol kiderült, hogy a zenekarommal egy téli szabadtéri koncerten kell részt vennünk. Szerintem azóta is ott lennénk a hangszereinkhez fagyva, ha néhány rendező előrelátása és a Pb gázzal működő melegítők nem mentenek meg minket.

Nyilván a felkérést, feltörekvő zenészként, el kellett fogadnunk, bármennyire is helytelennek éreztük, hogy egy december 24-ei koncertet egy park közepén lévő, nyitott zenepavilonban akarják megtartani. Nagyon sok példa van előttünk azokról, akiknek nem sikerült a művészetből megfelelő megélhetést biztosítaniuk maguknak, és pont ezért minden alkalmat megragadunk a kapcsolatépítésre.

Reménykedtünk benne, hogy majd csak lesz valamilyen megoldás a hidegre, és végül, amikor a helyszínre érve láttuk, hogy az előadóknak a székei mellett több kültéri melegítő is van, amik Pb gázpalackok segítségével kellemes kis meleg lángot adnak, már kevésbé izgultunk.

Zenészként mindenképpen fontos volt nekünk ez a dolog: a nézők valószínűleg végig tudták ülni kabátban, kesztyűvel a koncertet, mert annyira nem volt különösen hideg a telünk. Mi azonban nem viselhettünk ilyeneket, hisz kesztyűvel egyik hangszer se használható, úgyhogy az esténket tényleg az mentette meg, hogy volt mellettünk egy Pb gázzal működő hőforrás.

Én korábban még nem is nagyon találkoztam ilyennel, és a gázpalackokról is csak annyit tudtam, hogy néhány tűzhely azok segítségével működik, és a Pb gáz égetésével állítja elő a lángot, a hőt, am az ételek elkészítéséhez kell. Az, hogy most ugyanebből én is profitáltam, teljesen új élmény volt.

Az előadás felénél azonban kiderült, hogy korai volt az örömöm, mert pont a mellettem lévő melegítő elkezdett pislákolni, majd elaludt. Egy perc múlva már éreztem is, hogy kezd egyre hidegebb lenni, és hamarosan olyan merevek voltak az ujjaim, hogy féltem játszani.

Úgy látszik, a Pb gáz egészen jó ötletnek tartotta, hogy pont ebben a nagyon fontos pillanatban fogyjon el, és én mint zenész, nem tudtam semmit tenni, hogy ezen segítsek. A felmentősereg megérkezésére csak két darab múlva került sor, mikorra már egészen meg is fáztam: ekkor azonban két rendező odajött a taps alatt, és villámmozdulatokkal leszedték a csöveket az előző gázpalackról, elvették, majd egy újat tettek a helyére.

Mire ezután elkezdtem játszani, az új gázpalackból már boldogan jött a Pb gáz, és melegített engem a kék lángjával, így be tudtam újabb probléma nélkül fejezni a koncertet.

Meghajlás után még hivatalosan voltunk egy koccintásra is a szolgálatunkért cserébe, de ez szerencsére már nem a szabadban volt. Itt a rendezők azonnal odajöttek hozzám, és elnézést kértek a kellemetlenségért. Mondták, hogy elővigyázatosságból, nehogy ilyen eset történtjen (hisz egy Pb gázpalack általában mindig a legrosszabb pillanatban fogy ki) már előre vásároltak extra Pb gázt az estére, hogy a csere meg tudjon történni, de sikerült olyan biztonságosan elrakni, hogy hirtelen senki se találta meg.

A gondnokuk ugyanis aggódott, hogy ne tároljanak Pb gázpalackot láb alatt, és mint kiderült, anélkül, hogy szólt volna valakinek, bevitte egy olyan raktárba, amihez senkinek nem volt kulcsa, csak neki. Ezért tartott ilyen sokáig, hogy újra meleget tudjanak csiszolni nekem, annak ellenére, hogy minden elővigyázatosságot megtettek.

Mondtam nekik, hogy nem nagy probléma, értékelem így is a jó szándékot, és a gázos melegítők megvételével amúgy is annyit segítettek, amennyit mi nem is mertünk remélni. Ezek után azeste már jó hangulatban is telt el, nem volt többet aggódás amiatt, hogy valaki haragszik-e a kifogyott Pb gázért, és legalább mi is megtanultuk egy életre, hogy a tartalék egy ilyen helyzetben tényleg fontos.