Hogyan válik egy szobrászművész egy ausztriai síparadicsomban felszolgálóvá? A válasz nagyon egyszerű, de nem rövid.
Történetem 14 éves koromban kezdődik, amikor is a pályaválasztás örömei elé néztem és ki kellett találnom, legalább is akkor azt mondták, hogy mit fogok csinálni egész életemben. Mivel akkoriban, de szerintem ezzel majdnem minden 14 év körüli így van, dunsztom sem volt, hogy hogyan és miként szeretném élni a felnőtt életemet, csak azt tudtam, hogy jó a kézügyességem és nagyon szeretem az ilyesfajta tevékenységeket, középiskolában szobrászatot tanultam. Akkor még azok a szempontok, hogy megélhetés, vagy karrier, eszembe sem jutottak. Miután elvégeztem az iskolát, el kellett helyezkednem a munkaerőpiacon, és már a kezdetekkor is látszott, hogy ezzel a szakmával nem lesz könnyű feladatom. Ugyan is, ha az ember beírja az internetes keresőbe, hogy szobrász állás, nem igen bukkan találatra.
Igyekeztem hát egyedül boldogulni, elkészítettem a szobraimat és próbáltam őket eladni, de ez pontosan annyira volt elég, hogy vegyek anyagot a következő alkotásomhoz és ne haljak éhen. Még az volt a szerencsém, hogy a szüleim támogattak sokáig, és nem küldtek el hazulról, hogy kezdjek önálló életet, mert hamar felkopott volna az állam. De nyilván, az ő türelmük sem volt véges és én sem akartam a világ végéig a nyakukon élősködni, így ki kellett találnom valamit, amiből el tudom tartani magam.
Mivel az egyetlen dolog, amihez értek, az a szobrászkodás, így nem tudtam először, hogy milyen irányba induljak el. Megnéztem az álláshirdetéseket, és feltűnően sok vendéglátó ipari állás került velem szembe. Kicsit utána néztem, és kiderült, hogy ebben a szegmensben óriási a munkaerőhiány, így megpróbálkoztam, hátha tapasztalat nélkül is felvesznek valahova. Szerencsére sikerült is hamar elhelyezkednem egy étterem konyháján, mint konyhai kisegítő. Szerettem azt a munkakört, azon a helyen egészen nyugalmas feladatkör volt. Zöldségeket pucoltam, húst szeleteltem és miután kiderült, hogy jó a kézügyességem, egy idő után megengedték nekem, hogy faragjak az ételből kisebb szobrokat díszítésként.
Egy nap, lebetegedett az egyik felszolgáló, és mivel a főnök szeretett és megbízott bennem, megengedte, hogy beugorjak a helyére. Nagyon élveztem az új kihívást és tetszett, hogy ha csak egy kis időre is, de feljebb léphettem a ranglétrán. Szerencsére az is kiderült, hogy nem vagyok teljesen tehetségtelen a szakmában, a német nyelvtudásom pedig csak hab volt a tortán.
Sajnos, az az étterem nem sokkal után bezárt, mert a tulajdonos egy autóbaleset következtében meghalt, és a család nem szerette volna tovább üzemeltetni a helyet. Nagyon szomorúan vettük tudomásul, hogy új munkahelyet kell keresnünk, bár manapság Magyarországon, ha van valakinek tapasztalata és egy bolhánál több esze, nem nehéz ezen a területen elhelyezkedni.
Én is elkezdtem keresgélni a hirdetések között, és akkor egyszer csak szembe jött velem egy ausztriai állásokkal foglalkozó cég. Valahogy még sosem fordult meg a fejemben, hogy külföldön próbáljak szerencsét, de ez a hirdetés megfogott. Nagyon sok pozitív kommentet olvastam itt, ezen az oldalon , aminek ugyan először nem hittem, de aztán, mikor rájöttem, hogy a mai világban szinte bárkivel fel tudja venni az ember a kapcsolatot, és én így is tettem. Privát üzeneteket írtam az oldalon szereplő ausztriai munkavállalóknak, hogy meséljenek nekem a cégről. Mivel minden visszajelzés hűen tükrözte az oldalon olvasottakat, így nem hezitáltam, belevágtam az ausztriai munkakeresésbe.
Nem is mertem remélni, hogy ilyen sikeres lesz a dolog, de már az első napon több, mint 200 levelet kaptam és folyton csörgött a telefonom. Olyan nagyon ijesztő volt az egész, fel sem tudtam fogni, hogy ezek az emberek mind fel akarnak engem venni dolgozni. Folyamatosan az lebegett a szemem előtt, hogy ebből a pénzből, amit ők ajánlanak nekem, nem csak, hogy megtudok majd élni, de mivel a szállás és ellátás plusz juttatásként jár a fizetés mellé, így szinte mindent félre is tudok tenni és így megalapozhatom a jövőmet. Még az is lehet, hogy egy lakásra is futni fogja az összegyűjtött pénzből, és ha már nem kell 100 000 Ft feletti albérleteket fizetni, könnyedén haza is költözhetek. A szuper tervek megvoltak, már csak a kivitelezés volt hátra. Elkezdtem szelektálni az ajánlatokat, és rádöbbentem, hogy mivel szuperül lett összeállítva a jelentkezésem, annak ellenére, hogy konyhai kisegítőnek jelentkeztem, kaptam egy csomó felszolgálói ajánlatot is.
Végül egy ilyet fogadtam el, és már itt is vagyok fent a hegyen. A szakma fortélyairól van még mit tanulnom, de a nyelvtudásom kárpótolja a munkáltatómat, és szívesen tanítgat, foglalkozik velem. A fizetésem többszöröse annak, mint amit otthon kerestem, és bár nem mondom, hogy könnyű a munka, mert nem az, de megfelelőképpen el lehet itt boldogulni. Az ember könnyen kibír bármit, ha egy magasabb cél lebeg a szeme előtt. És még az is lehet, hogy ha megfelelő ideig kibírom a távollétet otthonról és sokat tudok félretenni, hogy minden évben a téli szezont itt töltöm majd, a nyarakat meg otthon, a hobbimnak és szerelmemnek áldozva, szobrokat készítve. Mert ha már minden célom megvalósult, talán abba is fektethetek a kint keresett pénzből, amit igazán szeretek csinálni.