Új klíma a műteremben

Múlt hónapban végre berendezhettem saját műtermemet, ahol nem csak én ülök le festegetni, bárkit szívesen vendégül látok. Gondolkodtam is azon, hogy lehessen időpont alapján bérelni egy bakot, egy táblát, és aki szeretne, beülhet festegetni, de ezt még nem akartam elsietni. Volt még bőven mit beszereznem, lassan építgettem fel a dolgokat. Legutóbb egyik legkedvesebb barátommal festettünk, amikor éreztük, hogy kezd hűlni a levegő. Néztünk egymásra, mert rájöttünk, hogy a fűtésről bizony nem gondoskodtunk. Megnyugtatott, hogy nem kell nagyon megijedni, mert a fűtés klímával is megoldható, ahhoz meg nem kell túl sokat intézkedni.

Emlékezett, hogy apukája munkahelyén a közelmúltban szereltek be olyan klímákat, amikkel fűteni is lehet. Arról már hallottam, hogy vannak klímák, amik fűtésre is alkalmasak, csak sose gondoltam volna, hogy egyszer még szükségem lehet egyre. Felhívtuk barátom apukáját, aki azonnal segített, mondta, hogy várjunk egy percet, e-mailben elküldi mindjárt a weboldalt, ahol többet megtudhatok erről.

Miután megérkezett, gyorsan át is futottuk az oldalt, első pillantásra nem is tűnt rossznak, így gondoltuk, vágjunk bele, akkora baj nem lehet belőle. Azt már tudtuk, hogy a műtermemben a fűtés klímával lesz kivitelezve, egyrészt azért, mert gyorsan beszerelhető, másrészt azért, mert nem szerettem volna, ha láb, vagy derék magasságban lóg ki valami a falból. A klíma meg ugye magasra is tehető. Sőt, legutóbbi munkahelyemen azt is megtanultam, hogyan készítsek olyan terelőt, amivel hatékonyabban elérhető az adott térben a kívánt hőmérséklet. Mint kiderült, nem volt egyáltalán szükségem az eltanult sufnitudásomra, ugyanis a Fábián Group Kft. munkatársai segítenek a hely adottságaihoz mérten a legmegfelelőbb klímaberendezést kiválasztani, és a beszerelést is elvégzik.

fűtés klímával
fűtés klímával

Megnyugodtam, hogy nem nekem kell mindent kitalálnom, hanem szakszerű segítségem van a problémám megoldására, így bátran gondjaikba bíztam magam klíma téren. Az egyértelmű volt, hogy a berendezés megvásárlása előtt kellett eltervezni mindent, mert ugye az a logikus megoldás. Meg szép is lett volna a téglafalas, pinceszerű kis műtermemet utólag átépíteni. Teljességgel lehetetlennek hangzott, így ilyesmi eszembe sem jutott.

Szerencsére barátnőm apukája is ellátott szakmai tanácsokkal az alapján, amiket ő tapasztalt, amióta náluk a fűtés klímával megy. Így én is jobban tudtam tervezni, és amikor felvettem a kapcsolatot a Fábián Group Kft. munkatársaival, már ennyivel is előrébb voltam.

Nem sokkal azután, hogy felkerestem őket, már én is klímával fűthettem termemet, így végre kellemes légkörben tudtunk festeni.