Színezni csak pontosan, szépen – a pipereporta.hu-val!

Jól emlékszem, hogy gyerekként mennyire munkált bennem az a vágy, hogy valami igazán szépet, szemet gyönyörködtetőt alkossak, hozzak létre. Mint általában a gyerekeknek, az alkotásról elsőként a rajzolás és a festés jutott az eszembe.

Egy darabig próbálkoztam is ezekkel a tevékenységekkel, de sajnálatos módon hamar rá kellett döbbennem, hogy akármilyen kitartó is vagyok, tehetségem nemigen van ehhez a fajta művészeti ághoz.

Most felnőtt fejjel azonban szerencsére elmondhatom, hogy megtaláltam azt, amiben igazán kiteljesedhetek, és örömmel tölt el ennek a tevékenységnek a végzése.

Ez pedig nem más, mint a különféle natúrkozmetikumok készítése.

Ami pedig nemcsak szerencsés dolog, hanem még hasznos és felettébb üdvözítő is, hogy ebben a tevékenységemben ráleltem egy minden igényemet kielégítő partnerre is, ami nem más, mint a pipereporta.hu webshop.

A kozmetikum készítésen belül a szívem csücske a szappan készítés. Ehhez az elfoglaltságomhoz is mindent megtalálok, amire egy igazi vérbeli szappan készítőnek csak szüksége lehet – így például színezőket is.

A színezők roppant fontosak a szappan készítésben, hiszen egy szappannak nemcsak illatosnak, alapanyagában natúrnak, természetesnek kell lennie, hanem az sem mellékes, hogyan néz ki. A külcsínhez pedig a legtöbbet egy színező adhat.

A pipereporta.hu színezők terén is többféle megoldást kínál – az egyik termékkör az EazyColours kozmetikai színezők csoportja, melyekről összességében elmondható, hogy vegánbarát, parabénmentes, valamit allergénmentes termékekből áll. Ezenkívül abszolút zöld és etikus eljárással készülnek, ugyanis sem állatkísérletek nem történtek a létrehozásuk során, sem gyermekek nem működtek közre azok előállításában.

Az EazyColours színezők nyolcféle kombinációban kaphatók jelenleg a pipereporta.hu-n. A teljesség igénye nélkül találhatunk neon amethyst, neon limoncello, neon narancs és neon piros árnyalatokat is.  

A színezők másik csoportját a fújható glitterek alkotják, melyek az 1 gr-os kiszereléstől egészen 20 gr-os kiszerelésig állnak rendelkezésre.

A glittereket glitterfújóval javasolják felhordani a termékekre, mely így gyöngyház fényt kölcsönöz nemcsak a szappanoknak, hanem még a fürdőbombáknak és a tusfürdőknek is.

A következő termékkört a Mica porok alkotják, melyek csillámpala és fémoxidok keverékéből állnak. Az enyhén csillogó pigmentek teljesen lúgállóak a szappan masszában. Könnyen és sokféleképpen felhasználhatók, így nemcsak szappanokban, hanem körömdíszítéshez is kiválóak, valamint ajakápolókban, krémekben, fürdősókban, samponokban, balzsamokban, különféle dekorkozmetikumokban is nagyszerűen megállják a helyüket, csodálatosan színezve mindent. 

A pipereporta.hu választékában különféle szemet gyönyörködtető árnyalatokban, például antik zöldben, arany bronzban, ezüstben, olívazöldben vagy épp világosabb lila színben is megtalálható a mica por. 

A pipereporta.hu a kézműves kozmetikumok tárháza, emellett gyertyakészítőknek is a tökéletes alapanyagok áruháza, ahol minden natúrkozmetikumot kedvelő és készítő, kezdő, illetve haladó megtalálhatja a számára nemcsak hasznos termékeket, hanem még blogot és oktató videókat is.

A pipereporta.hu weboldalán könnyen tájékozódhatunk. Példának okáért a színezőket is játszi könnyedséggel megtalálhatjuk: a pipereporta.hu bal oldali legördülő kategóriák menüsorából kiindulva, a szappan készítés alapanyagaira ráklikkelve, és azon belül rögtön az elsőként szereplő „színezők”-re kattintva, máris megleljük azokat a termékeket, melyek igazán színessé és dekoratívvá varázsolják kézműves remekeinket.