Egy barátomnak nemrég nyílt kiállítása a festményeiből egy művésztanyán, ahol mindenféle műalkotás van közszemlére téve. Van itt a kortárs szobroktól kezdve a reneszánsz stílusú olajfestményig mindenféle, amit csak az ember el tud képzelni. Mindig is szerettem a művészetet, de én inkább az a fajta ember vagyok, aki ezt az irodalom területén találta meg az élete nagyobb részében. Amikor meginvitált, úgy gondoltam, hogy miért ne, sose árt egy kicsit tágítani az embernek az ismereteit.
Nagyon tetszett az egész program lebonyolítása, számos előadást hallhattak a vendégek mindenféle művészeti területről. Nekem a legjobban a régi épületek restaurációjáról szóló ismeretterjesztő beszélgetés tetszett. Ez után szabadon lehetett sétálgatni a galériában és gyönyörködni a kiállított műalkotásokban. Ahogy nézelődtem, rögtön megragadta a figyelmem valami igazán egyedi kiállított tárgy. Pontosabban fogalmazva tárgyak, ugyanis fürdőszoba csempék voltak kirakva, amikre festményekből voltak részletek festve miniatűr méretben. Nagyon lenyűgözött, és tudtam, hogy néhánynak mindenképp szeretnék a tulajdonosa lenni.
Esedékes is volt, ugyanis éppen egy fürdőszoba felújítási projekt előtt álltam, de sajnos nem igazán tudtam, pontosan hogyan kezdjek bele. Egy barátnőmmel beszélgettem erről a kiállításon, és ő javasolt egy weboldalt, ahonnan maga is ötleteket gyűjtött. Mint ahogyan azt említettem, nagyon szeretem a művészetet én is, ezért szerettem volna, ha a csempe nem túl nagy, hogy minél kifinomultabbnak hasson. Szerencsére találtam kis fürdőszoba csempe ötletek egész tárházát.
Olvastam, hogy az első és legfontosabb dolog inspirálódni máshonnan, hogy megtaláljuk a saját ízlésünket színvilágban, illetve a kiegészítők terén is. Tudtam, hogy én mindenképp a klasszikusabb vonalat szeretném követni. Úgy határoztam, hogy mivel az egész lakásomban a világos színek dominálnak, a fürdőszobámban is követni fogom a vonalat. Mivel a művészeti kiállítás olyan nagy hatással volt rám, azt is tudtam, hogy az ott látott miniatűr festménnyel ellátott csempékből is fel fogok tenni néhány darabot a fürdőszoba falára.
Világos volt számomra, hogy a kisméretű fürdőszoba csempék felrakása nem kis időt fog igénybe venni, illetve találnom kell olyan szakembert, aki ezt hajlandó elvállalni. Tisztában voltam vele, hogy ez nem lesz egyszerű feladat, de már annyira élénken élt a fejemben a kép, hogy fog kinézni a végeredmény, hogy ebből semmiképp sem szerettem volna engedni.
Továbbá szívügyemnek tekintem a csempefestő úriemberhez hasonló egyéni vállalkozók támogatását erkölcsi és környezetvédelmi okokból is. Sokkal szívesebben adok nekik pénzt, akiknek a lelkiismeretes munkájuk és nem kevés idejük van benne a termékben, mintha olyan gyártótól vásárolnék, akiről tudom, hogy tömeggyártásban készültek szegény emberek kizsigerelésével. A környezet szempontjából éppen ezért gondolom fenntarthatóbbnak, ha a kisvállalkozótól vásárolom meg a csempéim minél nagyobb részét. Sajnos teljes egészében ez sem volt megoldható, mert egy bizonyos anyagi kereten belül kellett maradnom.
Megtaláltam a megfelelő szakembert végül, aki elvállalta a kis csempék felrakását, és azt mondhatom, hogy nagyon precízen és pontosan végezte el a munkáját. A végeredmény pedig pontosan olyan lett, mint amilyet én magam korábban elképzeltem.