Aki rendszeresen alkot, az tudja, hogy ez nem úgy megy, hogy tapsra elkészítjük a legjobb műveinket. Mindenki kerülhet olykor alkotói válságba, és nem ritka az sem, mikor nem tudunk alkotni akár heteken át. Nagyon fontos, hogy akkor készítsünk el egy művet, mikor még van ihletünk, hiszen akkor lesz a legszebb, a legjobb.
A művészet rengeteg mindenre használható, nem csak szemet gyönyörködtető vagy kifejezetten mély értelmű alkotások születnek. Alkotói részről kikapcsolódást, önkifejezést vagy a felgyülemlett feszültség levezetését jelenti.
Szeretem magamat több mindenben kipróbálni, nem ragadok le egy stílusnál, egy technikánál. Igyekszem változatos és sokszínű maradni, hogy ne csak én élvezzem az alkotást, hanem a közönségem is élvezze azt, amit alkotok.
Nem szeretem, ha valaki úgy dolgozik, hogy csak a közönsége tetszését, vagy nem tetszését tartja a szeme előtt, de sajnos be kell látnunk, az sem célravezető, ha valaki csak magának alkot.
Azt hiszem, számomra még nagyon messze van az a szint, hogy a művészetből éljek, hogy a műveim elegendő pénzt hozzanak ahhoz, hogy meg tudjak élni. Igaz, már volt kiállításom és sikerült eladnom több művemet is, de igazán nagy áttörést még nem értem el, művész körökben mlg nem fedeztek fel.
Nemrégiben volt egy nagyon jó ötletem, de a megvalósítással gondjaim adódtak.
Szerettem volna valami nagyon különlegeset készíteni, az volt a tervem, hogy honlapokat nyomtatok ki egyben és ezekből készítek egy kollázst, ezeknek a kinyomtatott weblapoknak a részeiből szerettem volna egy képet készíteni.
Már vázlatosan meg is terveztem, hogy mi fog készülni, hogy ki lesz a koncepció, hogy miket fogok nyomtatni, de ekkor szembesültem a problémával: elfogyott a patronom.
Mérges voltam, mert szerettem volna haladni, alkotni. De nem tudtam elkezdeni, mert nem tudtam kinyomtatni azt, amire szükségem lett volna a képhez.
Igyekeztem visszaemlékezni, hogy mikor is fogyhatott el a patronból a tinta, akkor eszembe jutott, hogy legutóbb szórólapokat nyomtattam egy kiállításhoz, és akkor nyugtáztam is magamban, hogy elfogyott, de nem kell vennem , mert úgysem nyomtatok annyit.
Sajnos pont most kellett volna a patron, de nem volt.
Viszonylag ritka nyomtatóm van, nem egyszerű hozzá patront találni. Nekem mégis sikerült. Van ugyanis egy oldal, a nyomtatoalkatresz.hu, ahol az olyan HP patron is kapható, ami nekem kell.
Az a szerencsém, hogy volt is raktáron ebből a patronból, így mivel korán rendeltem meg, másnap a futár ki is hozta. Most nem bíztam a véletlenre, több darabot is vettem, hogy legközelebb, ha valamit nyomtatni szeretnék, akkor ne legyen megint ilyen gondom. Na meg azért is vettem egyszerre többet, mert így akciós volt, a patron eláll, nem kell félnem attól, hogy tönkremegy, ha nem használom el azonnal.
Alaposan betáraztam patronokból és ki is tudtam nyomtatni a képeket, amiket fel tudtam használni a képemhez. Nagy sikere volt a képemnek, szerencsére nem csak szerintem volt jó ötlet.
Szerencse, hogy volt raktáron HP patron a nyomtatoalkatresz.hu oldalon, nem is tudom, mit csináltam volna, ha nincs.
Mindig innen rendelem a nyomtatómba a patront, mert itt nagyon sok modellhez lehet kapni. Nem mindegy ugyanis, hogy melyik nyomtatóba milyen patront rakunk, néhánnyal különöse vigyázni is kell, mert nem fogadják el az újratöltöttet sem. Az enyém is ilyen “finnyás” nyomtató, ezért mindig innen rendelek patront, itt biztos, hogy bontatlan gyári patront küldenek és nem valami újra töltött vackot.
Fontos, hogyha az interneten vásárolunk, akkor mindig győződjünk meg az üzlet hitelességéről. Ezt akár vélemények alapján is megtehetjük. A másik fontos, hogy mindig kalkuláljuk bele, hogy lehet, tovább fog tartani a termék érkezése, mint amennyi időnk van. Érdemes mindig megnézni, milyen szállítási módok vannak, hogy van-e lehetőség személyes átvételre, így akár spórolhatunk is a költségeken, mert a személyes átvétel mindig olcsóbb szokott lenni.
Szerencsére minden megoldódott, jó a történet vége, sikerült patront szereznem és a művemet is befejeztem, mielőtt még elment volna tőle a kedvem, a végeredménnyel pedig szokatlanul elégedett vagyok.