A minap nagyon sokat gondolkodtam a világról meg a művészetekről. Hogy mit is tekinthetünk művészetnek igazán.
Én, mint magyar faktos gimnazista, most pedig szociológia szakos bölcsészhallgató, valahogy mindig is az irodalmat tartottam a legfőbb művészeti ágnak. Egyszerűen megvan neki az a varázslata, ami talán nincs meg egyik másik művészeti ágnak sem. A nyelv egy olyan dolog, amivel mindenki rendelkezik. Mindenki tudja használni, mindenki képes beszélni, jelentéseket alkotni, üzenetet továbbítani, üzenetet dekódolni. Írni is mindenki tud. El tudunk mondani történeteket, le tudunk festeni szavakkal egy tájat, tudunk érzésekről beszélni, múltat, jelent, jövőt egyaránt kifejezni – és ehhez képest az irodalom sem csinál többet, csak sokkal mesteribb módon. Vers vagy próza, az lényegében mindegy is. Önmagában az, hogy a szavakkal lehet úgy bánni, hogy az már művészet legyen, szerintem maga a csoda. Amikor egy érzést nem csak úgy mondasz el, hogy „fáj a fejem”, vagy „szomorú vagyok”, hanem úgy, hogy annak esztétikája legyen. Jó érzés olvasni vagy hallani, választékos, és higgyetek nekem, sokkal könnyebb is beleérezni magad abba a hangulati állapotba, mintha csak annyit mondanának, hogy „rossz kedvem van.” Az emberek gyakran panaszkodnak, hogy rengeteg problémájuk van, de a barátaik nem értik meg őket. Szentül hiszem, hogy ha mindenki úgy tudna fogalmazni, mint József Attila („A semmi ágán ül szivem // Kis teste hangtalan vacog”), sokkal több empátiára lennének képesek az emberek.
De nem mehetünk el a képzőművészetek mellett sem, gondoljunk mondjuk a fotózásra, aminek a művészi jellege már sokkal kevésbé könnyen megragadható, hiszen manapság boldog-boldogtalan tud fotókat készíteni, s közzé is tehetik azt az instagramon vagy a facebookon. Ennek ellenére sem lett mindenki művész, mint ahogy nem művész mindenki, aki tud mondatokat formálni. A fotózásnak – és mondjuk hasonlóképp a festészetnek – talán abban rejlik a művészi ereje, hogy a legjobb pillanatot tudja elkapni. Nem elegendő jó minőségű képet csinálni, nem elégséges jól festeni. Egy művészi alkotás persze létezhet csupán gyönyörködtető szándékkal, az esztétikáján keresztül is lehet létjogosultsága, de én hajlamos vagyok a másik oldalhoz beállni, akik azt hirdetik, egy alkotás próbáljon közölni valamit, reflektáljon a világra és juttasson kifejeződésre valamit. Bármit, legyen az mégoly titokzatos vagy sejtelmes is, akár magának a művész számára is. Szóval úgy hiszem, az igazán jó fotók és festmények ereje abban is rejlik, hogy a megörökített pillanatban rejlő energiákat felszabadítják. Hogy a végtelen mennyiségű pillanatból azt mutassák meg, amiben benne van az azt megelőző sok-sok momentum, illetve megsejthető, hogy mit tartogat a jövő. Ez az igazán nagy fegyverténye egy képzőművésznek, szemben azokkal, akik lefotóznak valamit az utcán, rátesznek egy instafiltert és bumm, mehet is ki instára.
A filmek művészi mivoltát már sokkal nehezebb definiálni. Hiszen ez már nem olyan dolog, amire bárki képes. A film egy bonyolult művészi nyelv, ami rengeteg sok ember összetett munkáját igényli. Kell a rendező, a forgatókönyvíró, az operatőr, a vágó, a díszlettervező, a dramaturg és nem utolsó sorban persze a színészek teljesítménye, hogy egy film igazán jó lehessen. Ezek mind-mind különböző megközelítést és munkát igényelnek, amit én is nem vennék sorba, mert higgyétek el, sosem érnénk a végére. Elég az hozzá, hogy kifejezetten utálom a „művészfilm” jelzőt, ugyanis egy b-kategóriás filmet is (bármennyire nézhetetlen vagy gagyi is legyen) művészet elkészíteni. Művészet az is, csak rossz. A művészet nem feltétlenül jelenti, hogy jó is valami. Tény, hogy egy Sas Tamás filmhez képest mondjuk művészi a Barátok Közt egy epizódja is. És az is tény, hogy egy Die Hard-féle akciós tévéfilmhez képest valóban sokkal művészibb, kifinomultabb és bonyolultabb nyelvet használ egy Lars von Trier, például. De a film önmagában művészet, ezt kellene megérteni. Csak a kereskedelmi tévék meg Hollywood lenyomja az igényeinket egy olyan szint alá, ahol már azt érezzük, ha egy film gondolkodásra sarkall, akkor az már művészfilm. Értem, hogy mit értenek ez alatt a szó alatt, és én magam sem rajongok értük feltétlenül. Csak ezzel a kategorizálással nem értek egyet.
Nem rég azon kezdtem gondolkodni, hogy lehet-e a tudomány művészet. Mert végső soron olyan új összefüggéseket mutat meg, amikből a világot értjük meg. És nem azt szeretjük-e igazán József Attilában vagy Thomas Mannban, hogy képesek megismertetni velünk az emberek lélektanát, segítenek eligazodni minket a lét labirintusában? A tudomány ezt a funkciót tölti be. Szóval én erre épp azért gondoltam, mert szembesültem vele, hogy az egyik cég a szülővárosomban napenergiával szeretne gazdálkodni, és ehhez hatalmas fotovoltatikus rendszereket szereltet a telephelyén az épületek tetejére. S én elgondolkodtam, hogy ha ugyanezt a technikát bemutatnánk a középkori embereknek, azok minden további nélkül művészetnek tekintenék, ebben biztos vagyok, a feltalálóját pedig isteni zseniként hordoznák tenyerükön. Szóval elkezdtem utána járni, hogy is működnek ezek tulajdonképpen, és mennyire hozzáférhetőek manapság, mert így, 2018-ban, a globális felmelegedés ijedelmes jeleit látva, azt gondolom nem mellékes, hogy mennyire óvjuk a természetet. Találtam is egy jó honlapot, ahol részletesen elmagyaráznak mindent, és még árajánlatot is lehet kérni, amennyiben szeretnél te is napelemes rendszert. A honlapot itt érheted el.) Ráadásul megtudtam, hogy magánszemélyként is lehet pályázni olyan kiírásokra, amiket ha megnyersz, olcsóbban juthatsz hozzá egy ilyen szerkezethez.
Úgyhogy én végül is arra jutottam, hogy szerintem művészet a tudomány is, és annak mindennemű következménye, eredménye. Ha valaki tudja, mit jelent Einstein relativitáselmélete, az tudja, hogy csak elképzelni először azt, amit aztán képletekkel igazolt is kedvenc tudósunk – már önmagában művészi erejű fantáziát igényel. Hiszen egy jó irodalmi mű sem több gyakran, mint egy ügyes elképzelés, kreatív fantazmagória. Einstein azonban be is bizonyította, hogy amit kitalált, az igaz. Azt hiszem, itt áll együtt a leglátványosabban a művészet és a tudomány. És nem, nem zárják ki egymást.