Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de a magam részéről észrevettem, hogy a baráti körömben mindenkinek megvan a maga különböző szerepe az életemben. Úgy értem ezt, hogy vannak bizonyos emberek, akikkel mondjuk bulizni járok, aztán megint másokkal moziba szoktunk járni, és van egy nagyon jó barátom, akivel pedig a művészet szeretetén osztozunk, szóval vele elég sokat járunk színházba és kiállításra is.
Ez egyébként nem véletlen egybeesés, mert az ő anyukája egy művészeti galériát igazgat, és az egész gyerekkorát körbevette a művészet, nagyon kicsi korától kezdve odafigyeltek rá a szülei, hogy művelt legyen ezekben a témákban, és nem is volt soha nehéz felkelteni az érdeklődését a művészet iránt, mert alapvetően ilyen beállítottságú. Pont, mint én.
Persze, az én szüleim nem kötődtek ennyire szorosan a művészetekhez, mint az ő szülei, mindazonáltal elmondhatom, hogy a mi otthonunkban is nagyon sok figyelmet fordítottak arra, hogy művészetszerető ember váljon belőlünk.
Nekem egy igazán fantasztikus élmény volt, amikor tizenévesen megismerkedtem ezzel a barátommal, mert igen gyakran látogattam el hozzájuk, és mindig nagy örömömre szolgált egy olyan otthonba betekintést nyerni, amelyet ennyire körbeleng a művészet. Ez rám is nagy hatással volt, és kicsit úgy éreztem, hogy a részemmé vált.
Szóval, vele a mai napig megmaradt az, hogy a közös találkozóinkon művészethez kapcsolódó programot választunk magunknak mindig. Legutóbb egy most nagyon felkapott kiállítást néztünk meg, utána pedig beültünk egy kávézóba beszélgetni.
Ő éppen most adta el a lakását, és beszámolt róla, hogy egy kisebb bonyodalom adódott a szerződéskötés körül, mivel nem volt tudomása arról, hogy bármilyen ingatlan eladásához kötelező energetikai tanúsítvánnyal rendelkezni, és bizony anélkül nem lehet szabályos keretek között eladni egy lakást vagy egy házat.
A bonyodalmat az okozta, hogy hosszú idő után végre megérkezett a megfelelő vevő, aki egyértelműen ki is fejezte szándékát, miszerint meg akarja vásárolni az ingatlant. Minden részletet megbeszéltek, és az ügyvéddel való konzultáció során derült ki, hogy az ingatlan nem rendelkezik energiatanúsítvánnyal, és emiatt nem köthetik meg az adásvételi szerződést.
El tudjátok képzelni, hogy mennyire kellemetlenül érintette ez a barátomat, miután annyi ideje el szerette volna már adni a lakást, és így fennállt a veszélye annak, hogy ha túl sokáig húzódik a tanúsítási folyamat, akkor a potenciális vevő végül visszalép.
Az energetikai tanúsítványra azért van szükség, és azért tették kötelezővé törvényi szinten is, hogy a leendő tulajdonos tisztában legyen azzal, hogy mennyi energiát emészt fel az ingatlan fenntartása, és az ingatlan energetikai állapotára vonatkozó információk birtokában képes legyen döntést hozni arról, megéri-e számára megvásárolni az ingatlant.
A barátomnak persze fogalma sem volt, hogy mennyi időbe telik egy tanúsítást elintézni, de miután egy ideig böngészett az interneten a legmegfelelőbb ajánlat után, ráakadt azt e-tanusitas.eu-ra, ahol 24 órán belül kézhez kaphatjuk az energetikai tanúsítványt, és mindezért nem számolnak fel semmilyen plusz költséget. Mondanom sem kell, hatalmas kő esett le a szívéről, amikor nyilvánvalóvá vált számára, hogy ilyen gyorsan el lehet ezt intézni.
Rögtön fel is vette velük a kapcsolatot, és aggodalmai ellenére, tényleg úgy történt, ahogyan a honlapon ígértek alapján lehetett rá számítani: mindössze egy nap alatt lebonyolították a folyamatot.
A folyamat során először is bekérték az adatait: nevét, telefonszámát, illetve a települést, ahol az ingatlan elhelyezkedik. Majd ezt követően egy mérnök szakembert bíznak meg a helyszíni feléréssel, aki nem sokkal az adategyeztetést követően megkereste a barátomat időpontegyeztetés céljából. Így lehetőség volt arra, hogy néhány órán belül ki is érkezzen a helyszínre, ahol alaposan megvizsgálta a lakás lehűlő felületeit, a nyílászárókat, illetve azok tájolását, a padlót, födémet, ezen kívül még a fűtési és a melegvízelőállítő rendszert is.
A felmérésen megállapított információkat továbbítva hamarosan elvégezték a besorolást, és nem sokkal később már meg is érkezett a barátom e-mail fiókjába az energetikai tanúsítvány elektronikus formában. A kézbesítést kérhetjük egyébként futárszolgálattal is.
A lényeg, hogy végül semmilyen probléma nem adódott abból, hogy nem rendelkezett a lakás energetikai tanúsítvánnyal, mert az E-tanúsítás munkatársainak köszönhetően mindössze egy napos csúszással alá tudták írni az adásvételi szerződést, a tanúsítványt pedig átnyújthatta az új tulajdonosnak.
Mindezek alapján azt gondolom, hogy már csak a gyorsaság miatt is érdemes a fent említett céget választani, különösen ha sürgősen van szükségünk energiatanúsítványra. Lehet, hogy éppen ezen áll vagy bukik minden.
Mindezeken felül azonban az energetikai tanúsítvány árak tekintetében is nagyon kedvező ajánlatot kínálnak nekünk. Azt már említettem, hogy nem számolnak fel plusz költséget a gyorsaságért, ami önmagában rendkívüli. Ugyanakkor további előnyökkel is számolhatunk, amennyiben őket választjuk, hiszen az energetikai tanúsítvány díjáról minden esetben számlát kapunk a cégtől, amelynek köszönhetően csökkenthetjük az eladott ingatlan után fizetendő SZJA nagyságát. Ám ha ez nem lenne elég, kérhetünk tőlük ingyenes visszahívást, amellyel a rendelésfelvételből fakadó telefonköltséget is megspórolhatjuk.
Mindezzel együtt a cég 100%-os elégedettségi garanciát vállal, ami azt jelenti, hogy amennyiben nem lennénk elégedettek a szolgáltatással, kérdés nélkül visszatérítik az energetikai tanúsítvány árát.
Arról, hogy milyen jellegű és méretű ingatlanra, pontosan milyen energetikai tanúsítvány árak vonatkoznak, szintén a honlapon találunk információt, és érdemes rendszeresen nézni, ha esetleg még csak gondolkodnánk azon, hogy melyik céget válasszuk, ugyanis gyakran remek akcióik is vannak.
A gyorsaság és a kedvező energetikai tanúsítvány árak mellett ugyanakkor egyéb előnyöket is meg lehet említeni, amelyekre nem is számítanánk. Ilyen például a rugalmas munkavégzés, amelynek keretében hétvégéken vagy akár a késő esti órákban is rendelkezésünkre állnak, ha éppen erre van szükség. Emellett a szolgáltatás mellé ajándékként kapunk egy Ingatlan Kisokost is, amelyben számtalan hasznos, ingatlanokkal kapcsolatos témáról lehet tájékozódni. Ennek a barátom például nagyon örült, ahogy annak is, hogy éppen ő volt az a szerencsés, aki két darab Cinema City Ajándékjegyet kapott tőlük, annak köszönhetően, hogy ezt minden héten kisorsolják, és a jegyek az ország bármely pontján felhasználhatóak.
Nem elhanyagolható mennyiségű referenciával rendelkeznek, így nem kell tartanunk attól, hogy nem a megfelelő emberekre bízzuk a tanúsítás elvégzését, ugyanakkor, ha bármikor meggondolnánk maunkat, azonnal hatállyal visszamondhatjuk a megrendelést kötöttségek nélkül.
Mindent egybevetve a barátom nagyon meg volt elégedve velük, és nagy boldogsággal mesélte, hogy mi mindent tervez elintézni abból a pénzből, amit a lakásért kapott. Először is természetesen az új lakására szeretne költeni, mert még itt-ott szorul némi felújításra, és berendezésre, de ezen kívül újabb művészeti ágban szeretné kipróbálni magát, így elhatározta, hogy vesz magának egy elektromos gitárt, és komolyabban elkezd zenével foglalkozni. Ezt nagyon jó ötletnek találom, mert úgy látom, hogy nagyon illene is hozzá, és már alig várom, hogy hallhassam, hogyan játszik.
Addig is amíg nem válik olyan virtuózzá, hogy teltházas koncertet adjon valahol, továbbra is járunk színházba, koncertre és kiállításra, hiszen mi így tudunk igazán kapcsolódni egymással.