Nemrég egy barátnőm, aki annak idején egy nem túl átgondolt döntés következtében tanárszakra ment, megkeresett, hogy segítsek neki egy kétnapos művészeti tábor lebonyolításában. Mivel a pályája elején van, minden ilyen jellegű feladatot megnyer magának. Nem is értem, miért van ez a legtöbb munkahelyen? Az idősebbek olyan felkiáltással, hogy ők már dolgoztak eleget, a fiatalokra testálnak mindent, amihez nekik nincs kedvük. Pl. egy olyan tábort, ami a tavaszi szünetben van. Nyilván a legtöbb tanár ilyenkor szeretne kivételesen a családjával lenni, viszont hihetetlen módon vannak olyan gyerekek, akiket ilyenkor is inkább lepasszolnak a szülők – persze nem akarok igazságtalan lenni, van sok olyan hivatás, ahol nem számít az ünnepnap, a hétvége, a napszak, ha menni kell, hát menni kell.
Azt mondta, igazából semmi különöset nem kell majd csinálnom, csak odafigyelni a gyerekekre, s persze ha valamilyen technikát van kedvem megtanítani nekik, az is jól jöhet, de ezt persze nem várja el. Régebben minden nyáron kézműves táborban voltam, ahol sok érdekes dolgot tanultunk, pl. gyöngyszövést és gyöngyfűzést, valamint mézeskalács díszítést – na nem cukros habbal, hanem magokkal. Arra gondoltam, ez tetszene a mostani gyerekeknek is, szóval beszereztem hozzá a kellékeket.
Mikor odáig jutottam, hogy elpakoljak mindent az utazótáska mélyére, majdnem szívrohamot kaptam. Mikor kiszedtem a táskát az ágyneműtartóból, akkor vettem észre, hogy mindenütt penész borítja – nem csak a táskát, de a tároló egész tartalmát. Nagyon ideges lettem. Soha ilyen nyirkos levegőjű lakásban nem éltem még, s a főbérlő legjobb tippje az volt, hogy vegyek egy páramentesítőt. Persze ez épp annyit ért, mint halottnak a csók.
Próbáltam megnyugtatni magamat, s gyorsan átgondoltam a lehetőségeimet. Mint minden krízishelyzetben, most is előszedtem a laptopomat, s kerestem egy oldalt, ahol jó táskákat találok. Találtam is egy ígéreteset, ahol elkezdtem az utazótáska felhozatalt böngészni. Gondolkodtam, hogy esetleg egy olyat veszek, amit később akár repülőn is tudok használni, de aztán rájöttem, hogy egy kis erdei iskolában nem valószínű, hogy minden akadálytól mentesen tudnám húzni magam után a kis gurulós bőröndömet. Szóval a klasszikus utazótáska mellett maradtam, s nézegettem, milyen darabokat kínálnak manapság.
Úgy gondoltam, egyszer megengedhetem magamnak, hogy egy bőrből készült szépséggel lepem meg magamat, találtam is többet, ami bőrből készült. Egy használt hatású, erősen koptatott darab nagyon megragadta a tekintetemet, egészen olyan volt, mintha egy Sherlock Holmes filmből került volna elő. Szinte láttam magam előtt, ahogy a különböző rekeszekből nagyítókat, üvegcséket, stukkereket húznak elő. Megnéztem, a merev keret nagyon megtetszett, mert nem szeretem, ha egy táska összevissza hajlik, egyáltalán nem védi olyankor a benne rejlő tárgyakat.
Két nagy rekesze volt, emellett két kisebb is, az egyik zipzáras, könnyebben hozzáférhető, épp az iratok elhelyezésére alkalmas. Ami szintén nagyon tetszett, hogy kulccsal zárható volt a táska, azért egy táborban általában nem olyan jók a biztonsági körülmények, se kamerarendszer, se őrök, legalább egy zár legyen a táskán.
Nagyon megtetszett az is, hogy Magyarországon gyártották a terméket, mivel annak a híve vagyok, hogy amit csak lehet, hazai gyártóktól szerezzünk be. A kiszállítás díjmentes volt, azaz ideálisnak találtam mindent, így a rendelés mellett döntöttem.
Néhány nappal később a futár ébresztett – egyébként jól is jött az érkezése, mivel valamiért az ébresztőmre nem riadtam fel, s ha nem jön, akkor bizony elkéstem volna a munkából is. Gyorsan átvettem a csomagot, majd elrohantam, de egész nap csak az járt a fejemben, milyen lehet a táska. Mikor végre lejárt a munkaidőm, siettem, hogy saját szememmel láthassam, milyen egy ilyen sportos, de ugyanakkor mégiscsak patinásnak tűnő utazótáska.
Mikor hazaértem, gyorsan kibontottam a csomagot. A táska szinte megszólalásig hasonlított a képen látottra, remek volt az elosztása, s sokkal több mindent elnyelt, mint előzetesen vártam volna. A ruháim mellett az egyik különálló rekeszbe betettem néhány kézműveskedéshez szükséges kelléket is, persze gondosan zacskóba csomagoltam őket, nehogy összekenjem ezt a csodát. A táborban minden remekül ment. Mint kiderül, nem csak engem emlékeztetett a táska egy detektívfilmre, az egyik kislány „Sherlock-táskának” nevezte az utazótáskámat egész végig. Bár nem vagyok olyan típus, aki tárgyakhoz ragaszkodik, kötődik, úgy érzem, ez a táska sokáig el fog kísérni az utamon.