Autógumik a művészetben

Nemrég írtam a barátomról és az új autójáról. Most folytatnom kell ezt a történetet, mert a művészet és az autó sorsa összefonódott.

Noha főképpen festéssel foglalkozom, érdekelnek a különböző installációk is, elsősorban a természetvédelmi szempontból vett megközelítésben: például az autógumik csak nagyon hosszú idő alatt bomlanak le, és jelentősen megterhelik a környezetünket. Persze van egy-két jól átgondolt újrahasználási módja az ilyen típusú hulladéknak, de sajnos Magyarországon nem nagyon jellemző, hogy alkalmazzák a dolgot. Szóval szerettem volna létrehozni egy installációt, ami felhívja a figyelmet az autógumik környezetkárosító mivoltára, és a hulladék megfelelő kezelésére. Ehhez viszont használt gumikra volt szükségem.

A barátom mondta, hogy ő szívesen odaadja nekem az autón lévő téli gumikat, mert már eléggé el vannak kopva, de ahhoz találnia kell megfelelő utánpótlást.

Szóval így váltam érdekeltté a dologban, hogy tájékozódjak az akciós nyári gumi árakról.

Találtam is a neten egy honlapot, ami széles választékot kínált. Persze én nem tudom a barátom autójának pontos adatait, így csak felhívtam, hogy írja be a netre az akciós nyári gumi árak kifejezést, és meg fogja találni, hogy melyikről beszélek. Én a műteremben voltam épp, mikor megtaláltam az oldalt, ezért kellett felhívnom.

Mikor este hazaértem, a barátom nagyon megdicsért, azt mondta, hogy jó kis honlapot találtam neki, nem gondolta volna, hogy pont én fogom megtalálni. Kuncogtunk is egyet a dolgon.

Mondta, hogy másnap megrendeli a gumikat, és szerinte 2-3 héten belül megkapom a régit, amivel aztán úgy művészkedek, ahogyan akarok.

Alig bírom kivárni, már tele vagyok tervekkel, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogyan viselkedik ez az anyag, mennyire tudom majd formázni meg ilyenek.

A rendelés óra egyébként eltelt két hét, az akciós nyári gumik már megérkeztek, de visszajött a rossz idő, így a barátom megkért, hogy várjak még egy hetet. Persze fontosabb a biztonsága, mint az, hogy egy héttel később kezdem el a projektet.

Én meg közben ízlelgetem magamban az érzést, hogy milyen az, amikor az autós találkozókon én is hozzá tudok szólni a beszélgetéshez. Persze a barátom kiröhög, azt mondja, olyan amatőr vagyok, hogy a homlokomra is felírhatnám, akkor sem látszódna jobban, de azért nagyon cuki, ahogyan próbálkozom.

Ez az egész egyébként onnan indult, hogy tegnap is elkísértem egy találkozóra, és amikor a haverjai valami vezérmű-szíjról beszéltek, én közben beleszóltam, hogy tudják-e, hogy hol tudnak tájékozódni legjobban az akciós nyári gumi árakról. Persze mindenki döbbenten nézett rám. Nem értették, hogy jön ez ahhoz, amiről épp szó volt. A barátom kedves volt és gyorsan elmondta, hogy most rendelt új gumikat, és én találtam meg neki a honlapot. Persze a végén mindenki kedvesen mosolygott és bátorító, egyben szánakozó pillantásokkal illettek.

Végül is a büszkeségem elég gyorsan elszállt, és szégyenbe csapott át. Mondjuk az sem tartott sokáig, mostanra már együtt nevetünk a dolgon a barátommal, de mondtam neki, hogy a következő találkozón már nem fogok a nyári gumikról beszélni, valószínűleg el sem megyek, de ha mégis, akkor némasági fogadalmat teszek a találkozó idejére. Persze ez is abszurdnak hangzott az én számból, hiszen alig bírok ki pár percet csöndben, folyton dumálok, akkor is, ha nincs értelme annak, amiket mondok.

akciós nyári gumi árak

Na, mindegy, az a lényeg, hogy a nyári gumik már megvannak, és ha minden jól megy és az idő is jobbra fordul, akkor jövő héten elkezdhetem végre az installációt.

A barátom az előbb jegyezte meg viccesen, hogy már csak egy feltétele van annak, hogy megkapjam az autógumikat: segítenem kell kicserélni őket. Én rendesen kétségbe estem, mire ő megszánt, és bevallotta, hogy csak viccelt, szerinte is mindenkinek jobb, ha ezt a műveletet egyedül ő végzi el.