A művészet legmodernebb formája

Ahogy haladunk előre a korral, egyre máshogy áll hozzá az emberiség a művészethez. A valódi „új művészek” már a legfiatalabb generációkból kerülnek ki, és ők befolyásolják azt, hogy mi fog a jövőben a galériákba, múzeumokba kerülni. Még ha ez olyan megfoghatatlan dolgokat is jelent, amiket évtizedekkel ezelőtt elképzelni se tudtunk volna: például hogy a legújabb képek már digitálisan készülnek el, vagy hogy egy művész legnagyobb problémája egyszer az Ipad üvegcsere lesz

Mivel a családomban elég régóta megvan a művészi tehetség, nem akarom veszni hagyni, és minden fiatal tagból megpróbálom előhozni. Most azt a módszer találtam ki, hogy az unokaöcsimnek, aki még csak pont két éves, odaadtam szülei Ipadjét, amire egy tök jó rajzolóprogramot telepítettem, hagy szokja már korán, hogy milyen az, amikor valamit alkotni kell. Persze a szülei több dolog miatt is aggódtak, például hogy ilyen idős gyereknek nem való a tablet, vagy hogy mi lesz, ha betöri a képernyőjét, és cserélni kell az érintőüveget?

Én elhessegettem ezeket az aggodalmakat azzal, hogy úgyis csak rajzol, ebbe semmilyen veszélyes nincs, de aztán kiderült, hogy nem nekem volt igazam. Egy hétvégén ugyanis azzal a hírrel hívtak fel, hogy a gyerek sikeresen összetörte a kijelző, és most sürgősen Ipad üvegcserére lenne szükségük. Teljesen érthető módon úgy gondolták, hogy ennek az én feladatomnak kéne lenni, és igazából én is úgy voltam vele, hogyha nem is mondják, felajánlom, hogy keresek egy helyet, ami tablet képernyő javításával foglalkozik, és megoldom helyettük.

Persze mondani könnyebb volt, mint megtenni, hisz ők azt szerették volna, hogy minél hamarabb meglegyen, nekem pedig elég bonyolult volt az ügyintézés: ők Budapesten éltek, és ott volt a törött tablet is, míg én vidéken, és nem feltétlenül tudtam azonnal felugrani a fővárosba. Ráadásul mielőtt oda megyek, utána kellett volna néznem, hogy hol vállalnak Ipad üvegcserét, mennyi idő alatt (ne kelljen nekem se túl sokat várni), lesz-e szükségem több utazásra, kell-e nekem egyáltalán személyesen jelenlennem, és hasonlók.

A legjobb az lenne, ha olyan telefonszervizt találok, aki nem is várja el, hogy nekem ott kelljen lennem, hanem felvegyék az Ipadet, megjavítsák, és ugyanolyan módon kiszállítsák. Ezeknek a paramétereknek a mentén kezdtem hát el keresgélni, és az alaposságomat hamar siker is koronázta, mert találtam egy helyet, ami pontosan ezt teszi.

Már csak az volt hátra, hogy valahogy leegyeztessem, hogy a szállítást nem hozzám, hanem a testvérem házához kérjük, és ők tudják majd átadni a törött üvegű Ipadot, de a szerviz udvarias alkalmazottjainkat hála, mindent sikerült megoldani. Bár persze a testvérem még akadozott, hisz mint kiderült, hirtelen nagyon fontossá vált neki az érintőképernyő minősége: valószínűleg egy barátjától hallott olyan történeteket, hogy valaki lecserélte a kijelzőjét, és pár hét múlva újra eltört, mert rossz minőségűt tettek rá az üzletben.

Én azonban megnyugtattam, hogy neki ilyenektől nem kell félnie, mert elég nagy körültekintéssel választottam ki azt a helyet, ahol a javítást elvégzik, és biztos vagyok benne, hogy itt nem kell majd a silány, utángyártott termékek miatt aggódnia. Nem hiszem, hogy hamarabb tönkre fog menni az üveg, és olyan se lesz, hogy mondjuk kalibrálási hiba miatt nem ott érzékel, ahol kéne, vagy hogy mondjuk sötétebb lesz a képernyő, mint eddig. Ezek mind a kínai, olcsó termékek jellemzői lennének, én azonban tudom, hogy itt nem ilyennel foglalkoznak.

Mikor ezeket sikerült megbeszélni, már végre készek voltunk arra, hogy nyélbe üssük a tranzakciót. Az elszállítás és a javítás pontosan úgy történt meg, mint ahogy megbeszéltük, és ráadásul bámulatos gyorsasággal – egy napot kellett csak nélkülözniük a terméket, és persze, ha ők maguk vállalták volna, hogy elmennek érte az üzletbe, akkor még ez is kevesebb lett volna, hisz ott csak 30 percig kellett volna elfoglalniuk magukat, az alatt el is készült volna.

Azt is megbeszéltük, hogy magát a javítást én fizetem, kárpótlásul a kellemetlenségért, így átutaltam nekik az összeget. Szerencsére azt megállapítottam, hogy a hely amellett, hogy minőségben maximálisan megfelel, még árban is nagyon jó, így azóta is tartom magam ahhoz, hogy az, hogy az unokaöcsim művészetet tanuljon, megérte ezt a befektetést.

Persze ha legközelebb választanom kell, akkor már inkább egy művészes pulcsit veszek neki, minthogy még egy ilyen Ipad üvegcserére befizessek, de ez már inkább azért van, mert egy ilyet azért mindenki szeret elkerülni. Az is igaz, hogy egyszer viszont oké volt – ha legközelebb valaki ismerősömnek lesz ilyen esete, akkor legalább már rögtön tudni fogom, hogy melyik helyet ajánljam neki.