Még tavaly ilyenkor döntöttem el, hogy elkezdek weblaptervezést tanulni. Ez nem azt jelenti, hogy bármennyi tapasztalatom volt akkor a kódolás, design és bármi ehhez hasonló terén, de úgy gondoltam, hogy érdemes belevágni. Nem is bántam meg. Olyan oldalát láttam meg ennek a területnek, amit egyébként el sem tudtam képzelni. Mégis, hamar rá kellett jönnöm, hogy akármennyire művészi kinézetűek az oldalaim, és akármennyire figyelek az esztétikára, mást is figyelembe kell venni. Nagyon sokat olvastam egy év alatt a témában, és egy oldal, cég életében az egyik legfontosabb feladat a keresőoptimalizálás. Erről a https://keresobenelso.hu/keresooptimalizalas.html linken ti is olvashattok, de azért mesélek róla. Nem kell emiatt aggódnia senkinek.
Nem vagyok barátja az informatikának alapvetően, ezt érdemes leszögeznünk. A webdesign sem azért érdekelt, mert olyan jól kódolok, mert alapvetően semmi közöm nem volt ehhez az irányhoz. Mégis, kreatívnak lenni mindig is szerettem. Ezt pedig fantasztikus módon ki tudtam élni ebben az ágban.
A https://keresobenelso.hu/keresooptimalizalas.html oldalt olvasva tisztult le bennem, hogy igenis meg kell tanulnom bizonyos technikai dolgokat. Például azt, hogy mi is az a keresőoptimalizálás. Ezt a Keresőben Első oldaláról nagyon jól meg lehet tudni, de nyilvánvalóan itt nem áll meg a tudomány. Ennél bővebb ismeretekkel viszont nem igazán rendelkeztem.
Megtudtam, hogy nagyon sok összetevője van annak, hogy egy weboldal minél előrébb kerüljön a Google találati listáján bizonyos kulcsszavakra. Emellett az sem mindegy, hogy melyik cég mit vállal, amikor azt mondja, hogy hajlandó az oldaladat keresőoptimalizálni. Van, akinél ez csak azt jelenti, hogy kapsz pár darab alig 10 soros szöveget, amikkel nem sokra mész hosszú távon. A Keresőben Első csapatát ilyen szempontból tudom ajánlani, mert ők jellemzően hosszú bejegyzésekkel dolgoznak. Emellett nem is kevéssel, mert hosszú távon szeretnek együtt dolgozni az emberrel, ami mégiscsak sokkal kedvezőbb, mint az, hogy egy hónapig segít valaki, aztán otthagy a szakadék szélén. Ha haragban váltok véletlen el, akkor talán még beléd is rúg az utolsó pillanatban.
Miért jó neked, ha első vagy a Google-ben?
Erre is fantasztikus választ kaphattok a fenti linkeken. De igazából nem kell hozzá agysebésznek lenni, hogy magunktól is rájöjjünk mindenre, csak kicsit kell rajta gondolkodni. Azért jó, mert minél hamarabb meglát minket valaki, annál hamarabb kattint ránk, és annál hitelesebbek vagyunk számára. Innen pedig egyenes az út a magas látogatottságtól az erősen megnövekedő vásárlói számig. Sokak esetében pedig ez elengedhetetlen, ha a vállalkozásának weboldala van. Nem azért csinálta, hogy senki se nézze azt meg.
A Google azonban sok elvárással rendelkezik, ha keresőoptimalizálásról van szó, mert nem csak a szövegek számítanak neki, amiket majd a cég megír, hanem a képek optimalizáltsága, a weboldalon belül rejtőző mindenféle apróbb adatok, stb. Felsorolni is nehéz, hogy mire kell odafigyelni SEO közben, ezért nem is szeretnélek titeket ezzel fárasztani. Ha szükségetek van még több infóra, akkor viszont feltétlen nézzetek rá a Keresőben Első oldalára. Fentebb linkeltem is, hogy hamarabb meglegyen, de inkább itt van megint: https://keresobenelso.hu/keresooptimalizalas.html – hogy ne kelljen görgetni, csak gyorsan kimásolni.
Fontos, hogy ne várjatok azonnali sikert, mert bár a cég garantálja, mindenki hosszabb ideig dolgozik az ilyesmin. Felesleges sietni, higgyétek el, hogy mindenképpen megéri elkezdeni egy ilyen folyamatot, ha szeretnétek kicsit fellendíteni a vállalkozásotokat és annak hitelességét.